
MH/MTI
2025. február 3. hétfő. 18:04
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn azt közölte: az esemény mérföldkő a két ország védelmi ipari és technológiai együttműködésében, amelynek célja a védelmi innovációs fejlesztések előmozdítása.
Tájékoztatásuk szerint a találkozó alkalmával Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Mehmet Fatih Kacir ipari és technológiai miniszter megnyitotta a magyar-török tudományos és innovációs év védelmi együttműködési területét Ankarában.
A miniszter a közlemény szerint kiemelte, hogy a védelmi szektorok együttműködésében új lehetőséget kínál az új innovációs technológiák és megoldások egymással történő megosztása. Döntés született egy többéves együttműködési terv kialakításáról is a Török Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács (TÜBITAK) és Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) között, amely a két ország közötti oktatás-képzés, fejlesztési lehetőségek kialakítását célozza.
A közösen meghatározott Útiterv keretében strukturált és rendszeres párbeszéd indul majd az országok védelmi ipari és innovációs szereplői között – tette hozzá.
A tárcavezető azt is kijelentette, hogy az együttműködésben központi szerepet szán a Védelmi Innovációs Kutatóintézetnek, amely kész és képes hidakat építeni a két ország védelmi innovációs szektorai között.
„Nyitottak vagyunk az együttműködés elmélyítésére nemcsak a Magyar Honvédség rövid távú képességigényeinek kielégítése érdekében, hanem a hosszú távú kutatás-fejlesztési lehetőségek biztosítása terén is” – idézték a közleményben Szalay-Bobrovniczky Kristófot.
A török nemzetvédelmi miniszterrel, Yasar Gülerrel folytatott tárgyalását követően a miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország nem csupán partnerünk, de kiemelten fontos szövetségesünk is a NATO-n belül.
Országaink aktívan együtt dolgoznak olyan fontos ügyekben is, mint a teljes műveleti készenlétét nemsokára elérő Többnemzeti Hadosztályparancsnokság (HQ MND-C), vagy a magyarországi NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti harccsoport (FLF) – ismertette a tárcavezető.
„Magyarország és Törökország is sokat tesz és minden lehetséges eszközzel dolgozik a Nyugat-Balkán stabilitásáért. Erőfeszítésinket az is mutatja, hogy katonáink együtt szolgálnak, mind a NATO koszovói, mind az EU boszniai missziójában” – emlékeztetett a miniszter.
A közlemény szerint kitért arra: Magyarország nagyra értékeli Törökország terrorizmusellenes erőfeszítéseit, ami fontos elem a regionális stabilitás és egyúttal Európa biztonságának megteremtésében.