
MH/MTI
2025. február 3. hétfő. 21:57
Az éllovas isztambuli együttes az 5. percben szerzett vezetést Ahmed Kutucu szöglet utáni távoli kapáslövésével, később pedig már nem változott az eredmény, pedig mindkét oldalon akadtak helyzetek.
A második félidőből negyedóra telt el, amikor Sallai bal bokájába már sípszó után beletaposott Deian Sorescu, emiatt a magyar válogatott támadó – aki egyébként többször hozta helyzetbe csapattársait, és maga is próbálkozott lövéssel – ápolásra szorult. Ezt követően folytatni tudta a játékot, majd a 80. percben lecserélték.
Bemutatkozott a vendégcsapatban az AC Milantól kölcsönbe frissen érkezett Alvaro Morata, aki a 69. percben állt be.
A Galatasaray hatpontos előnnyel vezet a második helyezett Fenerbahce előtt, a Gaziantep pedig 12. a 19 csapatos bajnokságban.