
MH/MTI
2025. február 3. hétfő. 9:53
A Grammy-díjra legtöbbször jelölt énekesnő pályafutása alatt most először vehette át a Grammy fődíját. A CBS televízióban a Los Angeles-i Crypto.com Arénából élőben közvetített gálán további két trófeát kapott. A Cowboy Carter a legjobb country lemez díját is megszerezte. A II Most Wanted című számmal pedig, amelyet Miley Cyrusszal adott elő, elnyerte a legjobb country-duó/együttes fellépés díját. Beyoncé a vasárnap esti trófeákkal együtt már összesen 35 Grammy-díjat kapott.
A Cowboy Carter egy olyan albumtrilógia második része, amely az amerikai zenei hagyományokat járja körül, és fényt derít a fekete művészek hozzájárulására, amelyről gyakran elfeledkeznek. „Nagyon teljesnek érzem magam, és meg vagyok tisztelve. Sok-sok év telt el” – mondta Beyoncé a színpadon, ahol Taylor Swifttől vette át a Grammy-díjat.
A legtöbb, öt díjat azonban az estén Kendrick Lamar gyűjtötte össze, a rapperé lett a Grammy az év felvétele és az év legjobb dala kategóriában a Not Like Us című számával ezen kívül a legjobb rappszám, a legjobb rappelőadás és a legjobb zenei klip díját is megszerezte. Lamar az év lemezfelvétele díjat szülővárosának, a tűzvész miatt súlyos károkat szenvedett Los Angelesnek ajánlotta.
Carlie XCX Beyoncéhez hasonlóan szintén három díjjal távozhatott a ceremóniáról. Brat című albumáért a legjobb elektronikus/dance album és a legjobb felvételcsomag díját, a Von Dutch című produkciójáért pedig a legjobb dance pop felvétel díját ítélték oda neki.
Doechii Alligator Bites Never Heal című lemeze az év legjobb rappalbuma lett, s ezzel ő a harmadik női rapper – Cardi B és Hill után –, aki ebben a kategóriában nyerni tudott.
Az év zenei producerének Grammyjét – a nem komolyzenei mezőnyben – Daniel Nigrónak nyújtották át. Az év nem klasszikus dalszerzője pedig Amy Allen lett.
A szóló produkciók közül a legjobb popszám díját az Espresso című dallal Sabrina Carpenter kapta.
A legjobb popduó/együttes előadás Grammyjét Lady Gaga és Bruno Mars Die With a Smile című produkciójának ítélte oda a lemezakadémia.
A Beatles Now and Then című száma a legjobb rockprodukció kategóriában lett díjazott. A számot még John Lennon írta és adta elő, és a technológia adta új lehetőségek segítségével később Paul McCartney és Ringo Starr fejezte be, George Harrison közreműködésével.
A legjobb rockalbum trófeáját a Rolling Stones Hackney Diamonds című korongja szerezte meg.
Az alternatív zenei albumok mezőnyében St. Vincent – eredeti nevén Annie Clark – All Born Screaming című lemeze nyert, és az album Flea című számával a legjobb alternatív zenei előadó Grammy-díja is a 42 éves amerikai zenészé lett.
Shakira kolumbiai énekesnő a legjobb latin popalbumnak járó díjat a Las Mujeres Ya No Lloran című lemezéért az Egyesült Államokban élő összes „bevándorlótestvérének” ajánlotta.
A 26 éves Chappell Roan, aki a legjobb új előadóként kapott Grammy-díjat, köszönőbeszédében sürgette, hogy a lemezcégek adjanak fizetést a zenészeknek, különösen a pályakezdőknek és fizessék az egészségbiztosításukat. Az énekesnő felidézte, milyen megalázottnak érezte magát a pandémia alatt, mikor megélhetéséért küzdött, és nem volt egészségbiztosítása.
A Los Angelesben és környékén élő zenészközösséget is súlyosan érintették a Kaliforniában közelmúltban pusztító tüzek. Sok művész háza veszett oda a tűzvészben. A Grammy-műsor házigazdája, Trevor Noah a ceremónia alatt többször kérte a közönséget adakozásra, s végül több mint hétmillió dollárt gyűjtöttek a rászorulók számára és a károk enyhítésére. A gálára a tűzvész megfékezésében részt vett tűzoltókat is meghívták.
Taylor Swift és Billie Eilish számos jelölés ellenére üres kézzel távozott a gáláról. A Los Angelesben született Eilish ugyanakkor szerepelt a fellépők között, és Birds of a Feather című számát adta elő, amelynek végén lerótta tisztletét a város előtt.
A Grammy-díjakat a mintegy 13 ezer fős tagsággal rendelkező lemezakadémia szavazásra jogosult tagjai ítélték oda.