MH/MTI
2024. október 1. kedd. 20:19
A kétnapos ülést Iliana Ivanova biztossal közösen elnökölte a kulturális és innovációs miniszter. Mindezek mellett külön egyeztetések keretében tárgyalásokra került sor a szerb kutatási és innovációs, a montenegrói kultúráért felelős, valamint a bosnyák polgári ügyekért felelős miniszterekkel – írták a közleményben.
Az innovációról, kutatásról, oktatásról, kultúráról, ifjúságról és sportról szóló ülésen több nyugat-balkáni ország – Észak-Macedónia, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Szerbia – illetékes miniszterei vettek részt a térségből.
„A találkozó kiváló alkalmat biztosított a közös együttműködések megerősítésére, az eredmények megvitatására, valamint a főbb kezdeményezésekről, és azok konkrét hatásairól szóló széles körű kommunikációra” – olvasható a közleményben.
Mint írták, az Európai Bizottságot az innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztos, Iliana Ivanova képviselte. A miniszteri találkozó társelnöke az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége, valamint Észak-Macedónia volt, amelyet az Oktatási és Tudományos Minisztérium, illetve a Kulturális Minisztérium képviselt.
Az esemény miniszteri találkozóján a résztvevők oktatási és képzési, kutatási és innovációs, valamint kulturális tárgyú következtetéseket fogadtak el, melyek kiemelték, hogy a nyugat-balkáni gazdaságok továbbra is erősítik politikáikat az oktatás, a kutatás és innováció, valamint a kultúra területén. Az EU-tagállamok és a nyugat-balkáni partnerek közötti számos együttműködési tevékenység megerősítette azokat a kulcsfontosságú területeket, amelyek támogatják a felsőoktatási rendszerek korszerűsítését, az akadémia és az ipar közötti együttműködés fokozását, az intelligens gyártás előmozdítását, az innovációs ökoszisztémák erősítését, a digitalizációt és a kultúra területén folytatott cseréket.
A közleményben idézik Hankó Balázs minisztert, aki kiemelte: meggyőződésünk, hogy az EU és a Nyugat-Balkán közötti tudományos és innovációs együttműködés jelentősen hozzájárulhat nyugat-balkáni partnereink EU-csatlakozásához. Az EU-Nyugat-Balkán együttműködés alapja pedig a közös kulturális örökségünkben rejlik, amely hídként működik a régió országai között.
Hankó Balázs miniszter hozzátette: a diákok jelentik a jövőnket. Az oktatás, amelyet ma biztosítunk számukra, formálja a holnap általuk teremtett világot. A globális kihívások kezelésére, a fenntartható innovációra és a digitális eszközök erejének kiaknázására való képességük attól függ, hogy milyen alapokat adunk most nekik. A Nyugat-Balkán pedig óriási lehetőségeket rejt magában ahhoz, hogy hozzájáruljon egy a jelenleginél versenyképesebb Európához. Európának versenyképességi fordulatra van szüksége, melynek megoldása a magyar modell, amit a kétnapos tanácskozáson is hangsúlyoztunk – fogalmazott a miniszter.