MH/MTI
2024. szeptember 29. vasárnap. 10:48
A kormányszóvivő jelezte, hogy a következő napok, hetek feladata a kárfelmérés, a biztosítási ügyek rendezése lesz.
Még mindig nagyon sok olyan terület van, ahova beszorult a víz – mondta, példaként említve, hogy csütörtökön a választókörzetéhez tartozó Budakalász azon részein járt, ahol bár szivattyúznak, az emberek csak kenuval, gumicsizmában tudják megközelíteni a házaikat.
A kormányszóvivő arra kérdésre, jut-e Magyarországnak pénz a kárelhárításhoz az Európai Unió költségvetéséből, azt válaszolta, meglátják, mi lesz, és Orbán Viktor kormányfőt idézte, aki a napokban azt mondta, ezek a brüsszeli hozzájárulások általában olyanok, mint a kutya vacsorája, vagy van, vagy nincs.
Vitályos Eszter kiemelte, a magyarországi árvízvédelmi beruházások bizonyítottak: az elmúlt 10-13 évben kifejezetten árvízvédelemre fordított 150 milliárd forintból épített mobilgátak, védelmi rendszerek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a mostani árvíznél már ne kelljen annyit „homokzsákolni”.
A Visegrádon debütált mobilgátnak köszönhetően 200 ezer homokzsák megtöltését spórolhatták meg a védekezők, Nagymaroson kiválóan vizsgázott az 50 ezer darabból álló mobilgátrendszer, Szentendrén jól működött az először 2013-ban felállított mobilgát – sorolta.
Vitályos Eszter óriási segítségként értékelte, hogy a védekezést helyben a település polgármestere, vízügyi szakember és katasztrófavédelmi összekötő együtt irányította.
A kormányszóvivő a hullámtérben történő építkezésre, azon belül a Római-part árvízi védelmére vonatkozó kérdésre úgy ragált, hogy elsősorban a főpolgármester csapatának feladata dűlőre jutni, miként, milyen körülmények között építenek vagy sem mobilgátat.
Szentendrének, Leányfalunak is van olyan része, ahol az ott élők tudják, mire lehet számítani, és az árvízhelyzet előtt jó pár nappal elkezdik értékeik kimentését – jegyezte meg.
Hozzátette, vannak házak, amelyeket cölöpökre építenek, magasítanak, senkit nem ér váratlanul egy ilyen helyzet, de természetesen az állam, illetve az önkormányzatok is igyekeznek megadni minden segítséget a károk mérsékléséhez.
Vitályos Eszter a középtávon szükséges árvízvédelmi intézkedésekről, fejlesztésekről szóló, vízügyi szakemberek javaslatai alapján készülő akciótervre vonatkozó kérdésre azt mondta, felülvizsgálat alatt van a Kvassay Jenő-terv, az hamarosan a kormány elé kerül, akkor tudnak többet mondani róla.