AM: A jövőben is fontos az őshonos juhfajták megőrzése

MH/ MTI
2024. szeptember 28. szombat. 15:56

Az AM azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy Feldman Zsolt a rendezvényen ismertette: az utóbbi években mintegy 20 százalékkal nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek létszáma a támogatásoknak köszönhetően. A védett őshonos anyajuhok száma idén meghaladta a 13 ezret, a tenyészetek száma pedig a 150-et.

A vidékfejlesztési programban támogatható volt a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése. Így például a cigája juh, a cikta juh, a gyimesi racka, a hortobágyi (magyar) racka, a magyar merinó, tejelő cigája és a magyar parlagi kecske is – tették hozzá.

A felhívás révén közel kétmilliárd forint támogatásban részesültek a juhtartók, és közel 50 millió forintot kaptak a kecsketartók – mondta Feldman Zsolt a közlemény alapján.

Úgy folytatták, hogy az államtitkár tájékoztatása szerint a VP-s támogatás lejártát követően is folytatódott az állati genetikai erőforrások in situ megőrzésének támogatása.

Feldman Zsolt emlékeztetett arra, hogy idén tavasszal jelent meg az „Állati genetikai erőforrások ex situ és in vitro megőrzésének, és szakmai támogató tevékenyég megvalósításának támogatása” című pályázati felhívás; a konstrukció keretében három célterület mentén valósul meg az állati génmegőrzés támogatása.

A felhívás kötelezettségvállalási időszaka május 1-jétől 2029. április 30-ig tart, a támogatási kérelmek benyújtására június 3. és július 3. között volt lehetőség – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket