Szerbiában tovább zajlanak a viták a sorkatonaság visszaállításáról

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a legkevésbé sem örül annak, hogy újra napirenden szerepel a sorkatonaság bevezetésének kérdése – jelentette ki Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. Mint a Vajdaság.ma idézi, a szervezet elnöke kiemelte, Szerbia területén nem fog háborúra sor kerülni, azaz nem a koszovói helyzet miatt javasolja a kormány az intézkedést, hanem a regionális trendek végett. Értjük a szerb elnök álláspontját, de a VMSZ azért nem örül ennek, mert az hozzájárulhat a helyi magyarság elvándorlásához – fogalmazott a politikus.

Mint korábban megírtuk, a sorkatonai szolgálat ismét kötelező lesz Szerbiában a 17–27 éves férfiak számára. Akik valamilyen okból halasztásért folyamodnak, azokat is 30 éves korukig behívják. A tervek szerint az első kiskatonák jövő szeptemberben rukkolnak majd be.

A hír kapcsán az orgánum idézte Tioslav Janković vezérőrnagy, a Szerb Katonaság vezérkara műveleti igazgatóság vezetőjének szavait. A főtiszt szerint mindez azt jelenti, hogy a legfiatalabb generáció a 2006-ban születettek lesznek. A lányok esetében az angyalbőr felvétele önkéntes alapon történik majd. Kifejtette, a sorozás keretében képességvizsgálaton is részt vesznek a jelöltek. E feladatot a védelmi minisztérium regionális központjai és a katonai egészségügyi igazgatóság egységei végzik. Janković hozzátette, bízik abban, hogy ha időben döntés születik arról, miként megy végbe e folyamat, akkor jövő év szeptemberében már a kaszárnyákban lehetnek az első újoncok.

A hetvenöt napos szolgálat átfogó kiképzést irányoz elő, amelyben a fiatalokat a legkülönfélébb feladatokra és szituációkra képezik ki. A hadseregben úgy gondolkodnak, mindez rövid és hosszú távon egyaránt jelentős előnyökkel jár a hadsereg és a társadalom számára.

Elolvasom a cikket