Példásan fogott össze az ország

MH/MTI
2024. szeptember 24. kedd. 10:37

Kardosné Gyurkó Katalin azt mondta, az árvíz elleni védekezésben a szakemberek mellett mindenki szeretett volna tenni valamit. Példaként említette a felsőoktatásban, illetve a szakképzésben részt vevőket, a Kulturális és Innovációs Minisztérium munkatársait, az Erzsébet-táborosokat és a családszervezeteket. Kiemelte: mindenki együtt, összefogva dolgozott azért, hogy családok és otthonok ezreit megvédje az árvíztől. A NOE elnöke példaértékű összefogásnak nevezte azt is, hogy nagyon sokan főztek a védekezésben részt vevőknek.

A Ceglédi Szakképzési Centrum szakácsai például 50 adag ételt készítettek, a családszervezetek vezetői palacsintát sütöttek azoknak, akik a felügyeleti szolgálatot ellátták a gátakon, de voltak olyanok is, akik szendvicseket, zsíros kenyereket készítettek – tette hozzá. Kardosné Gyurkó Katalin úgy fogalmazott, hogy a védekezés tekintetében három-négy nap alatt összeállt minden, míg korábban ehhez egy-két hétre volt szükség. Az ország bebizonyította, hogy fiatalok, idősek, szakemberek és civilek tudnak együtt dolgozni egy közös ügyért – hangsúlyozta.

Elmondta, összekovácsolódott egy csapat, amelynek tagjai korábban nem ismerték egymást. „Csodálatos volt az az összhang”, ahogy együtt tudtak dolgozni azért a közös célért, hogy „megvédjék az országot, a családokat, és hogy az árvíz után jobb legyen” – tette hozzá. Kardosné Gyurkó Katalin szerint mindez azt mutatja, hogy a magyar társadalom nem megosztott, a bajban igenis össze tud fogni, „rengeteg jószándék és tartalék van bennünk”. Úgy fogalmazott: „Ezt érdemes magunkban elraktározni arra az időszakra, amikor különböző negatív dolgokkal támadnak minket, hogy mi igenis képesek vagyunk összefogni egymásért.”

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke hangsúlyozta: köszönet jár a szakemberek helytállásért, az árvízvédelmi feladatot „jól teljesítette az ország, közösen”.

Elolvasom a cikket