Több száz rakétával támadta egymást a Hezbollah és az izraeli hadsereg

MH/MTI
2024. szeptember 23. hétfő. 22:03

Arab hírforrások – köztük a skynews arab kiadása – arról számoltak be, hogy Karaki életét vesztette. Izrael Libanon belső országrészeiben, így a Bekaa-völgyben és Baalbek város térségében is csapásokat hajtott végre harci gépekről.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter a hadsereg főhadiszállásán tartott helyzetértékelő megbeszélésen példa nélkül állónak nevezte a hétfői nap katonai eredményeit. Azt mondta: Haszan Naszrallah sejk maradt egyedül életben a Hezbollah csúcsvezetéséből, a Radvan Erők kommandósegységeit megsemmisítették több tízezer rakétájukkal együtt. „Leromboljuk azt, amit húsz éven keresztül, a második libanoni háború óta felépítettek” – mondta Galant.

A kormány hétfő este sürgős telefonos szavazással jóváhagyta Galant védelmi miniszter azon javaslatát, hogy a polgári védelem hétfő estig országos rendkívüli állapotot hirdessen ki. A Haifától északra fekvő területeken két nappal meghosszabbították a kényszerszünetet az iskolákban.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök angolul fordult a libanoni lakosokhoz hétfőn. „A mi háborúnk nem önök, hanem a Hezbollah ellen folyik, ne hagyja, hogy veszélybe sodorják az életét” – üzente nekik.

„A Hezbollah túl sokáig használta önöket élő pajzsként, rakétákat helyezett el a nappalijukban, a garázsukban. Ezek a rakéták közvetlenül a városainkra irányulnak. Ahhoz, hogy megvédjük állampolgárainkat a Hezbollah támadásaitól, meg kell semmisítenünk ezeket a fegyvereket” – hangsúlyozta Netanjahu.

„Az IDF már ma reggel figyelmeztette Önöket, hogy meneküljenek el a veszélyes területekről. Kérem, vegyék komolyan ezt a figyelmeztetést. Ne hagyják, hogy a Hezbollah veszélybe sodorja Libanont, az önök és szeretteik életét! Hadműveletünk befejeztével nyugodtan visszatérhetnek otthonukba” – ígérte az izraeli kormányfő a libanoni civileknek.

Elolvasom a cikket