Weltwoche: Orbán Viktor megteremtette a béketárgyalás esélyét

MH/MTI
2024. július 7. vasárnap. 17:26

„Hősies küldetésének” köszönhetően az ukrán-magyar viszonyban már látszanak pozitív jelek, hiszen egy lapinterjúban Zelenszkij elnök is a megbeszélések folytatása mellett érvelt, miután a magyar kormányfő elhagyta Kijevet. Az ukrán fővárosban azelőtt „fagyos volt a hangulat”, de a visszajelzések szerint a tárgyalás nyitott és konstruktív volt – fogalmazott.

A Weltwoche főszerkesztője előrelépésként értékeli, hogy a háborúban álló felek most legalább már hajlandók beszélni a békéről. Bár mind Moszkvában, mind Kijevben azt gondolják, hogy a tűzszünet a másik oldalt segítené, legalább megnyílt az esély a tárgyalásokra, mert Orbán Viktor elérte, hogy „nyíljanak a pozíciók”. Teljesen abszurd, hogy Brüsszelben felháborodnak ezen, és elmondják mindennek a magyar kormányfőt, miközben persze nyilván irigységgel tekintenek rá – tette hozzá Roger Köppel, aki azt is a magyar miniszterelnök érdemének tekinti, hogy az ukrán államfő immáron hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni az orosz féllel.

A főszerkesztő az M1 műsorában elismerően szólt a Patrióták Európáért frakció létrehozásáról is, mondván, ez az EP-képviselőcsoport lehet a fősodorral szembeni ellensúly, az új konzervatív erő Brüsszelben.

Elolvasom a cikket